Szüret, palackozás

Jó bort csak kiváló minőségű alapanyagból lehet készíteni, mi pedig napról napra azért dolgozunk, hogy a tudásunk legjavát mutassuk meg a borainkon keresztül.

Idén a megszokottnál korábban érkezett el az az időszak, amire egész évben várunk: a szüret. Jó bort csak kiváló minőségű alapanyagból lehet készíteni, mi pedig napról napra azért dolgozunk, hogy a tudásunk legjavát mutassuk meg a borainkon keresztül.

Persze a szüret előtt sem tétlenkedtünk. Az elmúlt hetekben palackoztuk a 2023-as prémium furmintunkat, aminek az előző évjárata már el is fogyott. A prémium zöld veltelini is palackba került, és ott pihen még néhány hónapot, mielőtt megkóstolhatjátok. Ebből a két fajtánkból most muscat ottonellel kiegészítve elkészítettük az első nagy fehér házasítás borunkat, amit reméljük, hogy ugyanúgy szeretni fogtok, mint az alkotórészeit egyenként.

Tavaly elhatároztuk, hogy megmutatjuk a zöld veltelini különböző árnyalatait, így összesen 7 féle bort készítettünk belőle. Többek között pezsgő alapanyagot is szüreteltünk, és az ebből készült nyerspezsgőt az év vége felé a nagyközönség is megkóstolhatja. Büszkék vagyunk rá, hogy az első magyar zöld veltelini pezsgő a mi nevünkhöz fog kötődni – legalábbis nem tudunk róla, hogy itthon készült volna már ilyen.

De alighogy végeztünk a pincében ezekkel a munkálatokkal, már be is robbant a szüret. Augusztus 14-én Irsai Olivérrel indult az őszi betakarítási időszak, ami eddig nem szerepelt a repertoárunkban, de a közelmúltban egy terület vásárlásakor hozzánk került egy kisebb parcella. A Kaméleon cuvée egyik alapanyagát köszönhetjük neki. Augusztus 21-én a másik illatos fajtánkkal, az ottonel muskotály szürettel folytattuk a sort, ezután pedig sorra jönnek a pezsgő alapanyagok: zöld veltelini, pinot noir. Utóbbiból blanc de noir pezsgőt tervezünk – de ahogy magunkat ismerjük, biztos megint elkezdünk majd kísérletezgetni…

Tavaly szeptember 6-án szedtük az ottonel muskotályt, szóval nagyjából két héttel vagyunk előrébb mindennel. Az igazán sűrű szüreti napokra szeptember közepétől számítunk. A szőlő minőségével nagyon meg vagyunk elégedve, pedig voltak nehézségek év közben. Hol a sok eső, hol a meleg állított bennünket kihívások elé, de szerencsére mindent időben kezelni tudtunk, hiszen naponta-kétnaponta bejárjuk a szőlőt, és ha problémát látunk, azonnal orvosoljuk. Azt vettük észre, hogy a korai szőlőfajtáink semmilyen betegséget nem kaptak el, talán ennek a korábbi virágzás és a korai érés is az oka volt, hogy a bogyók hamar kifejlődtek, és ellenállóbbá váltak. Egyszerűen gyönyörű a szőlő, nyoma sincs rajta az időjárási viszontagságoknak. A később érő fajtáknál a párás meleg jobban otthagyta a nyomát, de szerencsére célirányosan tudtunk cselekedni, és azok is szépen fejlődnek.

Termés lesz bőven idén is, eddig legalábbis úgy látjuk, és reméljük, hogy a később érők kapnak még egy nagyobb adag esőt. A tavasz és a nyár eleje nagyon jól indult a sok csapadék miatt, a mostani hőhullám egy kicsit kezd már sok lenni a növénynek, de küzd kitartóan, és abszolút nyerésre áll. Bizakodóak és pozitívak vagyunk, ennek lehet, hogy az az oka, hogy nagyon imádjuk a szüreti időszakot.

Idén több fajtából is ki szeretnénk próbálni a pét-natot, ami legutóbb nagy népszerűségnek örvendett. Három új kékfrankos dűlőválogatásunk is lesz, amit tudatosan külön erjesztve készítünk. Mindig van valami, ami feldobja a szürkének egyébként sem mondható hétköznapjainkat – persze bonyolultabbá is teszi, de sokkal jobban élvezzük így a munkát, mint hogyha mindig ugyanazt a receptúrát követnénk. A portfólió 80%-a azért mindig stabil marad, de azt a 20% játékteret nem akarjuk feladni, és azon leszünk, hogy az eddigiekhez hasonlóan nagyon jó borokat készítsünk a borszerető közönségnek.

Helyes működéséhez sütik használatára van szükség! Bővebben

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás


Notice: ob_end_flush(): failed to send buffer of zlib output compression (0) in /home/steiglerwines/public_html/wp-includes/functions.php on line 5279